A Maastrichti Szerződés aláírása 1992. február 7-én jelentős mérföldkő volt az európai integráció történetében. A szerződés nemcsak az Európai Unió (EU) alapjait fektette le, hanem három pillérre ...
A DK-s Déri Tibor arról beszél, örül, hogy senki nem akar 500 méteres felhőkarcolót, de a szerződés mellékletében benne van, hogy Rákosrendezőn hova milyen magas épületeket húznának fel, miközben a ...
Nem lehet reális esélye annak, hogy az általános amnesztia megvalósuljon Magyarországon viszont sajnálatosan társadalmi megosztást hozhat, amelynek felelőssége a kezdeményezőt terhelheti, még ha most ...
Súlyos testi és lelki bántalmazást követhetett el négy diák egy rádi általános iskolában iskolatársaikkal szemben, már a rendőrség is nyomoz, számolt be az ATV Híradó. A híradónak sikerült ...
Egészen más megfejtése is lehet a 85 hektáros telekügyletnek, mint az emírségekbeli arab befektetők helyzetbe hozása. A szerződés passzusai különös részleteket rejtenek, amelyekkel csak a magyar állam ...
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a kormány áttekintette a Rákosrendezővel kapcsolatos szerződéseket: a főváros, illetve cége a Budapesti Közművek (BKM) mindent elvállalt, amit ...
Többször találkoztam már azzal, hogy valaki megkérdezte: „Ez most megállapodás vagy szerződés?” Netalán még olyan is létezik, hogy megállapodási szerződés? Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy melyik ...
– A november elsejei újvidéki tragédia érezhetően jóval szélesebb körű társadalmi felháborodást váltott ki Szerbiában, mint az elmúlt években bármi. A szerb kormány számos kommunikációs csatornán ...
Izgalmakkal teli nap elé néznek a középiskolai felvételi előtt álló diákok, a nyolc évfolyamos, hat évfolyamos gimnáziumokba és a kilencedik évfolyamra, illetve az Arany János Tehetséggondozó ...
Ghanaian forward Amoako Minta played a key role in Sassuolo’s 3-1 victory over Udinese in the Italian Primavera 1 division last Saturday, providing two assists to secure the away win.
Másodfokon is jogerős az ítélet, ami értelmében a Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezi a közmédiát, hogy hozza nyilvánosságra az elmúlt öt évben Kínával kötött szerződéseit – írja az Átlatszó. Az ...
A magyar jog hosszú időn keresztül nem szabályozta külön, átfogóan a franchise – más néven jogbérleti – szerződést, bár széles körben alkalmazott megoldásról van szó. Franchise rendszerben működnek ...